Sorry, nem tudom mi van:ss

Én ezt nem hiszem el!!! Tök sokat dolgoztam a blogommal, erre tegnap este belépek, és mit látok?! Egyetlen egy fejezet sincsen meg! Most akkor a blogger letörölte?? Én meghalok! Nagyon nagyon sajnálom, de újraírni ezt már nem tudom. Pedig a 6.fejezet már szinte kész os volt, nagyin hosszú lett, és szerintem tartalmas is. Nem akarok izé lenni de nekem nagyon tetszett. Nagyon is a kedvetekre akartam tenni, és ahh...
Szerintem most akkor kezdek egy sztorit, mivel nem tudok mást tenni.:cc
Ui.: Nagyon, tényleg iszonyatosan nagyon sajnálom:/

2.fejezet

Reggel 11 óra körül nyúzottan ébredtem, de ahogy tükörbe néztemelmosolyodtam. Ross pólója gyűrötten lógott rajtam, de az arcom valami kész katasztrófa volt. Táskás, kómás szemek, fullra úgy néztem ki mint egy másnapos.
Lementem anyához, aki szerintem már hajnal óta ott sürgölődött a konyhában.
-Mi lesz a reggeli? - ültem le egy bárszékre.
-Akarod mondani ebéd. - nézett rám anya mosolyogva, de az a pillanatnyi mosoly hirtelen el is tűnt.
-Hogy a jó búbánatban nézel te ki? - ejtette el majdnem a kezében tartott serpenyőt. Szerintem elmegyek letusolni, hátha akkor nem fogok úgy kinézni, mint egy szörnyszülött.
-Apa? - jutott hirtelen eszembe, hogy hiányolom a család harmadik tagjának a gúnyos megjegyzéseit.
-Dolgozik, de ezt te is tudod. - a mondat végét már éppen hogy csak hallottam, mivel felszaladtam az emeletre, fürdésre készülve.
Előkapartam a szobámban egy normális utcai ruhát, majd átvágtattam a fürdőbe. Egy jóideig áztattam magam forró vízzel, mire rájöttem, hogy a tüsfürdő is hasznos lenne. Hmm barackos, annyira imádom az illatát. Gyorsan lefürödtem, és az arcomat is alaposan lemostam, majd kijöttem a kabinból. Arctonikkal mégegyszer átmostam a fejem, majd felöltöztem.
Elégedetten néztem vissza a tükörbeli énemre. Végre nem egy zombi vigyorgott rám. Soha többé nem alszok el smikkel.
-Anyuuuu! - szaladtam vissza le a konyhába.
-Miaz? - kérdézte úgy, hogy rám sem nézett, csak szerencsétlenkedett tovább a kajával.
-Mit szólnál, ha keresenék egy munkát? - álltam elő a nagysikerű ötletemmel, mire anyának megakadt a fakanál a kezében.
-Laura és a munka... Ezt még szoknom kell. - nézett maga elé ilyedten, mire elröhögtem magam.
-Egy kicsivel több lelkesedést vártam volna.
-Jajj, kislányom! Mennyire büszke vagyok rád! A magad útjátját járod, kirepülsz a családi fészekből! - ugrott a nyakamba visítozva. - Ennyi lelkesedés elég lesz? - kérdezte reménykedve. Nevetve bólintottam egyet, majd anya visszafordult a kajához. Szerintem ez valami "csináld csak" dolog volt tőle, úgyhogy elköszöntem és elindultam a városba.
Boltról boltra mentem, minden egyes áruházba bementem munka után érdeklődni, de minden pozíció be volt töltve. Az újságosnál vettem egy újságot, és leültem a pázsitra a város egyik kevésbé forgalmas részén, és átlapoztam a Munkainfo című részletet, de semmi. Na jó, olyan volt, hogy tanyát tisztántartani, kórházban takarítónő stb.. Csak olyanok, amiket életembem nem dolgoznék, még akkor sem ha annyira rászorulnék.
Tehetetlenségemben hanyatt vágtam magam a füvön, és próbáltam készíteni magamról egy elfogadható képet. Már egy jó tíz perce biztos, hogy fotózgattam magam mire, meguntam és leültem egy padra. Néztem ahogy játszottak a kis ovisok, mellettük a nyagyobbak röhögve videózták egymás baromságait, kicsivel távolabb egy öreg házaspár fagyit evett, jóval arrébb viszont egy pár velem egyidősnek kinéző fiú bmx-ezett. Gondoltam, hogy odamegyek hozzájuk, és barátkozok egy kicsit, de inkább meggondoltam magam, mikor megláttam egy ismerősnek tűnő, mosolygós lányt. Szőke, barnás szemű, egyedűl sétáltatott egy kiskutyát. Valahonnan tényleg nagyon ismerős volt, de eszembe nem jutott, hogy honnan. Csak bámultam rá, lehetőleg észrevétlenül, de nem jött össze. Meglátta, hogy őt nézem, és elindult felém. A lábammal taposgattam a másikat, de azért mosolyogva néztem rá, mikor leült mellém.
-Szia. - köszönt barátságosan. -Rydel vagyok, és te?
-Laura. És a kis csöpséget hogy hívják? - hajoltam le, hogy negsimogassam a kutyát.
-Pixie. De sajnos nem az enyém. -  vette fel az ölébe.
-Kár. Pedig milyen aranyos. - piszkáltam meg a pici lekonyuló fülét, mire gyengén elkezdte rágcsálni az ujjamat a kis fogaival.
-Bocsi. Pix szereti rágni az embereket. - mondta nevetve, majd visszatette a földre a kutyát.
-Amúgy mi a teljes neved?
-Te tényleg nem ismersz engem? - kérdezte meglepődve, mire megráztam a fejem.
-Rydel Lynch. R5-ról hallottál már? - itt megvilágosultam. Ő itt személyesen Rydel Mary Lynch, Ross nővére. Ajj, hülye Laura!
-Igen, Ross mesélt róla, meg csekkoltalak titeket a neten is.
-Ross? - nézett rám értetlenül.
-Ross Shor Lynch, a drága öcséd. - magyaráztam nevetést visszafojtva, ahogy visszaemlékeztem a tegnapi napra.
-Honnan ismered? - innentől kb. 1 órán keresztül mesélnem kellett, mert minden részletre kíváncsi volt. Közös képeket is kellett neki mutatnom, mire nemhogy lenyugodott, hanem tök izgatott lett.
-Ross mennyire hülye! - állapította meg nevetve.
-Azhát. - nevettem én is. Delly ránézett a hello kittys(!) karórájára, majd ijedten kapta fel a fejét.
-Nagyon bocsi, tényleg, de nekem már otthon kéne lennem, mert valam bandával kapcsolatos hülyeségre kell mennünk. Holnap nem tudunk valahol találkozni? - hadarta el kapkodva. Elkértem tőle a telefonját, és beírtam a számomat.
-Akkor hívsz amikor neked jó, mert én nem vagyok forgalmas ember, bármikor ráérek. - adtam vissza a készüléket.
-Jujj, köszi. Na szia. - ölelt meg, elkezdett futni, Pixit rángatva maga után. Mosolyogva néztem utána, majd én is elindultam haza.
Arra értem haza, hogy anya feltúrja az egész konyhát, és magától kérdezgeti, hogy "hol a picsába lehet?". Hirtelen kirántotta annak a szekrénynek az ajtaját amit soha senki nem nyit ki. Elvigyorodott és rgy olyan "ha, most megvagy!" fejet vágva elővett egy üres nutellás üveget. Elhúztam a számat az ideges fejét látva, és próbáltam felosonni az emeletre.
-Laura Rose Rithmore! Te etted meg a nutellát?! - ordított utánam. Ezek szerint észrevett. Ijj...
-Esküszöm, hogy most nem én voltam! - tettem keresztebe az ujjamat a hátam mögött.
-Hát akkor ki? A láthatatlan mumus?
-Szerintem apa. Tudod milyen édesszájú. Mondom, hogy fogalmam sem volt, arról sem, hogy van nutellánk. - sétáltam lassan felfelé a lépcsőn. Anya maga elé nézve gondolkodott, szerintem azon, hogy milyen módon fújtsa meg apát, én pedig gyorsan felrohantam a szobámba. Basszus, pedig azt hittem hogy nem fog kiderülni a nutella ügy. Azt a hülye szekrényt soha az életben nem nyissa ki senki sem. Ajj, pedig azt hittem, hogy ott nem találja mrg. Nembaj... Szépen rákentük apára, innen tovább nincs semmi probléma.

1.fejezet

17 évesen az élet tiszta disco, meg party. Persze, ha népszerü vagy népszerü barátokkal, normális szülökkel. Na, ez az ami nem én vagyok.
A mai nap is úgy indult, hogy már az ébredésemtöl fogva azt gondoltam hogy ez lesz a világ legunalmasabb napja. Tv nézés, facebook, twitter, tumblr... És egyéb unalmas dolgoknak néztem elébe.
Lementem a nappaliba, és lehuppantam apa mellé a kanapéra. A tv ki volt kapcsolva, apa pedig valamit nagyon írogatott egy kisfüzetbe. Odahajoltam, hogy megnézzem, hogy mit csinál és valami matematikai számításokat véltem felfedezni a lapon.
-Ez mi? Nem vágom a matekot.
-Eladtam a régi kocsinkat és most azt számolom, hogy mennyi pénz kell még, hogy vegyünk egy újat. - mutogatott a ceruzával össze-vissza a lapon. Bólintottam egyet, mint aki mindent ért, majd elkezdtem keresni a távirányítót. Feltúrtam az egész kanapét, még apát is feltessékeltem, amit zokon is vett, de nem lett meg az az átkozott távirányító.
-Délelött 11 óra van, te pedig most komolyan tv-t akarsz nézni? - kérdezte tökre kiakadva.
-Miért ne? - kérdeztem meglepetten. Már több mint egy hete ugyanezt a folyamatot játszom, nem értem min van ennyire kiakadva.
-Hétágra süt a nap. A legtöbb tini ilyenkor bikinit húz, kimegy a strandra, fiúzik... Te meg MTV-t bambulsz, és néha már azt sem tudom eldönteni, hogy élsz-e még! Föleg mikor gyerekmeséket nézel, a dóra a felfedezöt már meg sem említem.
-Hát én egyéniség vagyok aki azt élvezi, ha pizsiben mászkál éjjel-nappal, és minimaxot néz, miközben degeszre zabálja magát undorító módon pizzával. - magyaráztam el neki a dolgokat. Apa fejcsóválva megragadta a karom, és kirángatott a hátsó udvarra. A kezembe nyomott egy kosárlabdát. Érdeklödve néztem rá, hogy ezzel most mégis mi a fenét kezdjek.
-Három évvel ezelött versenyszerüen kosaraztál, nem mondhatod, hogy nem tudod mit kell a labdával csinálni! Ott az a szép palánk, ugrassz egyet, és bedobod. - magyarázta úgy a lépéseket, mintha nem tudnám. Jó, igaz három év alatt könnyen felejt az ember. De alapszinten még megy a kosár is meg a foci is nagyjából.
Bemértem a palánkot és... átdobtam a szomszédba. Ügyes vagy Laura, hozod a formád!
Na, akkor most átkéne menni, hogy illedelmesen visszakérjem, vagy... itt ez a szép kerítés is. Nincs kedvem megkerülni az egész utcát, hogy bejussak a hátsó szomszédunkhoz. Na de pofátlanul átmászni a kerítésen, az már túlzás. De ahhj... Engem nem érdekel ki mit szól, felakasztani úgysem fognak érte, a zsémbes vénasszony még biztos alszik, úgyhogy semmi veszteni valóm nem volt.
Felkapaszkodtam a kerítésre és elkezdem felhúzni magam rajta. Már majdnem áttettem a lábam a túloldalra, mikor az egyensúlyom megingott egy pillanatra, és hátraestem. Fasza, legalább a szomszédba estem volna át, nem vissza az udvarunkba. Csak én lehetek ennyire ügyes, esküszöm. A másodig leesésemnél úgy döntöttem, hogy inkább kerülök egy kicsit, és illedelmesen(?) becsöngetek. Felrohantam a szobámba, áthúztam a pizsimet egy farmer rövidnacira, meg egy fehér brooklin-os laza rövidujjú póló-ra.
-Átment a szomszédba a labda, negyed óra múlva itt vagyok! - tájékoztattam a szüleimet ordítozva, majd becsaptam magam mögött az ajtót.
Elindultam végig az utcán, bekanyarodtam a végén, elmentem a szomszéd nyanyához, majd ráakaszkodtam a csengöre.
-Mivan már te huligán?! - rántotta ki az ajtót a szottyos vénasszony.
-A szomszéd lány vagyok, átment a labda a hátsó kerítésen. Visszakérhetném?
-Mi? Mit keres a retkes labdád az én szép udvaromban? - ja, gyönyörtömör. Tiszta gaz, sár meg retek az egész.
-Így jártál! Vegyél újat! - csapta be elöttem az ajtót még mielött egy szót is szólhattam volna. Hát ez köcsög.
Gondoltam lenézek a parkba egy kicsit, hogy feldolgozzam, hogy ez a rémbanya a mi szomszédunk.
A park elég közel van az utcánkoz, így alig négy parc alatt odaértem. Sétálgattam a járdán, és igencsak elbambultam egy k*baszott nagy kaukázusi medveölö kutyán. Amilyen nagy, meg amilyen neve van az ember nem is gondolná milyen barátságos. A gázdája éppen egy akadálypályán vezette át, és mit ne mondjak a kutyus elég ügyesen megcsinálta. Egyenesen sétáltam elöre, míg azt a kutyát követtem a szemeimmel, szóval magától értetödö, hogy nem néztem a szemem elé. Egyszercsak valami ütödést érztem, majd a földön találtam magam.
-Bocsi, nem direkt volt. - hallottam egy fiú hangot, majd láttam egy kezet felém nyúlni, segítségül. Elfogadtam, de azért egy spontán beszólás kicsúszott a számon.
-Gondolom anyádék se direkt csináltak téged.
-Hát nem pont erre számítottam, de szívesen.
-Jujj, bocs. Ez véletlen volt. - kezdtem el magyarázkodni.
-Persze, persze. Ezekszerint bírsz minket?
-Titeket? Téged meg kit? Meg amúgyis azt sem tudom, hogy ki a franc vagy te! - néztem rá érdekesen, mivel eddig csak annyit tudtam róla ami nyílvánvaló. Barna szemü, szöke hajú kb. velem egyidös deszkás srác.
-Ross Lynch. - nyújtott a kezét amit megráztam.
-Laura Rithmore.
-Akkor nem ismered a bandánkat? - kérdezte teljesen meglepetten. Megráztam a fejem.
-Nem ismered az R5-ot?
-Akárhányszor kérdezed a válaszom nem marad. - magyaráztam neki az egyértelmüt, miközben a lábammal játszottam a gördeszkájával.
-Te mit csinálsz?
-Elcsórom a deszkádat, mert tetszik.
-Na azt próbáld meg! - kapott utánam és elkezdett csikizni. Rólam tudni kell, hogy nagyon nem bírom ha csikiznek. Haldokló rozmár hangokat is képes vagyok olyankor kiadni.
-Neee! - sikítoztam röhögve, amitöl neki is röhögnie kellett. A deszkát elrugta valahová, hogy ne legyen útban, én pedig próbáltam kiszabadulni de nem sikerült. Megláttam egy szökökutat, és hirtelen bevillant valami. Elkezdtem arrafele húzni Ross-t, de mivel ö az erösebb nem annyira sikerült. Végül valahogy elsasszéztunk addig, de beledobnom nemsikerült. Lehetetlennek tünt, max úgy ha én is beleugrok. Beleléptem a kútba, és húztam egyre beljebb Ross-t is. Egyszercsak megbotlotta a saját lábamban és elestem. Csurom vizesen jöttem fel a víz alól,  és nagyon nem akartam tudni, hogy hogy nézek ki. Elázott ruhában, hajjal, sminkkel. Gyönyörüen festhettem, de nem érdekelt, csak az, hogy ö szárazon áll a szökökút mellett és szakadt a röhögéstöl.
-Hahaha. Nagyon vicces.- mondtam miközben azért én is elnevettem magam.
-Amúgy... Jól áll ez a póló. - mutatott rám, és már készültem megköszönni, mikor rájöttem, hogy hogy értette. Nem szerencsés fehér pólóban vízbe esni, mert hogyis mondjam, szépen átlátszik minden.
-Te kis perverz állat! - röhögtem el magam. De jó hogy a táskámat elejtettem csikizés közben, így a telefonom nem ázott el. Ez onnan jutott eszembe, hogy pont akkor csörrent meg a telefonom, mikor kikászálódtam a vízböl. Ijj, anyu hívott. Volt három nem fogadott hívásom, ergo óriási nagy fejmosást fogok most kapni.
-Szia anyu! - köszöntem kicsit félénket, miközben Rossra néztem aki éppen elbambult. Ez nem is lett volna baj, ha nem a melleimet vizslatta volna. Vigyorogva takartam el magam, mire Ross durcis fejjel jött oda hozzám.
-Laura Rithmore! Mit képzelsz te magadról? Már legalább fél órát késtél és még a telefont se vetted fel! - annyira ordítozott velem, hogy muszáj volt kicsibb arréb tartanom a készüléket, hogy ne süketüljek meg. Ross vigyorogva hallgatta anyám további prédikációját, majd egyszercsak beleszólt a telefonba.
-Csókolom Mrs. Rithmore!
-Laura! Kislányom te mi a jó életet csinálsz? Ki az a fiú? Mijen drogosokkal esetleg alkoholistákkal haverkodsz te?
-Neked mi bajod van? - kérdeztem röhögve anyámtól, miközben Rosst fejen csaptam.
-Figyelj, tíz perc és otthon vagyok. Majd letépheted a fejem mikor hazaérek. - meg sem vártam a válaszát, csak kinyomtam a telefont. Hú, hogy ezért én otthon mekkorát fogok kapni.
-Te idióta! - mondtam nevetve, és beleboxoltam a vállába.
-Nyugodtam csapkodhatsz a kezeddel, ha a mellkasodra 3D kilátás nyílik.
-Ajj, te gyerek! Uu, tényleg ha így megyek haza, legközelebb nem látok napvilágot.
-Tessék. - vette le a pólóját és nekem adta. Hálásan néztem rá, majd körbenéztem, hogy hol húzhatnám át.
-Gyere. - ment elöre be egy bokrosabb részre, ahol maximum 2-3 ember járkál arra. Bebújtam egy sürübb részre, Ross pedig háttal állt nekem, és takart. A vizes pólót átcseréltem, és felhúztam a szürke férfi felsöt.
-Kicsit nagy, nem gondolod?- kérdeztem nevetve.
-Egy 10-20 percre megfelel nem? Azt kibírod. - bólintottam egyet, majd indultam kifelé a parkból.
-Hazakísérlek. - jelentette ki, tök egyértelmüen.
-Oké? - kérdeztem mosolyogva.
-Alig háromnegyed órája ismerlek, de bírlak. Mármint ne értsd félre, nem úgy, csak úgy haverként. - magyarázkodott egyböl, még mielött bármit is feltételezhettem volna.
-Értem nyugi. Énis bírlak, szöszi! - borzoltam össze a haját, mire nevetve kezdte visszaigazítani az amúgyis kócos haját.
A házunk elött elköszöntünk, majd végül megöleltük egymást.
-Azért ne nagyon éld bele magad, hogy Ross Lynch pólójában császkálhatsz! Majd minél hamarabb kérem vissza, te lány!
-Rendben szöszi, majd egyszercsak visszakapod.
-Kövess be twitteren. Rossr5. Majd visszakövetlek! - kiáltotta mikor már majdnem kiért a sarokra. Kiáltottam egy 'oké'-t, majd bementem a házba, és vártam a leszidást.
-Jajj, édes kislányom. Nem kellett volna fedösztori! - mondta anya olyan elérzékenyülös hangon, mire értetlenül néztem rá.
-Mondhattad volna, hogy barátod van, és randizni mész vele.
-Te jót érzel? Nincs pasim.
-De. Az a helyes szöke gyerek, akivel ott kint ölelkeztél. Gondolom ez az ö pólója. - mutatott Ross felsöjére.
-Jaa. - jó nagyot koppant. - Nem. Ö csak egy új haverom, és beleestem a parkban a kútba, és volt olyan kedves, hogy odaadta a pólóját.
-Oh, hát milyen egy úriember! - ámuldozott anyám, én pedig nevetést visszafojtva mentem fel a szobámba.
A vizes pólómat bedobtam a szennyesbe, majd végignéztem magamon a tükörben. Ross felsöje nagyon bö volt rám így szellösen lógott rajtam. A hosszúságára sem panaszkodhattam, mivel a rövidnacim ki sem látszott alóla, így olyan volt mintha nem is lenne rajtam nadrág. Elmosolyodtam, majd elövettem a telefonom, majd csináltam pár képet.
Feltettem twitterre.
@LauraRithmore: @rossR5 tetszik a pólód!:$
Pár perc múlva megrezzent a telefonom.
@rossR5: Azért remélem nem ebben fogsz aludni. Elég vattacukor illatot érzek itthon a növérem jóvoltából.
@LauraRithmore: Honnan tudod, hogy vattacukrosat használok?:oo
@rossR5: Asszem még megvan az orrom.:DD
@LauraRithmore: Amúgy neked növéred is van??*-*
@rossR5: Sajnos. Guglizz ránk.;)
Ezek után nem írtunk többet, én netem csekkoltam a bandájukat. Elolvastam minden tudnivalót, nézegettem képeket... De annyi eszem azért nem volt, hogy meghallgassam a zenéjüket. Laura, hol az eszed, te nyomorék!
Elmentem lefürödni, miközben gondolkoztam a mai napomon. Most tényleg összehaverkodtam egy világsztárral?! És most halál komolyan együtt lógtunk, és nálam van a pólója?? Ez kész! Én álmodom! Az én dögunalmas életemben nem történhet meg ilyen. És miért pont engem ütött el véletlen? Olyan sok, nálam sokkal szebb lány volt ott parkban. De most hogy így belegondolok, kikúrt jól néz ki a gyerek. És póló nélkül mennyire wháá! Fhuu, Laura nyugi! Kicsit késön értek be az információk az agyamba.
Miután lefürödtem, feltúrtam a fiókjaimat pizsi után kutatva, de csak a shrekkest, meg a winx klubbos felsömet találtam, amit már igen erösen kinöttem. Végül úgy döntöttem, hogy csak azért is felhúzom Ross pólóját, és abban alszok. Olyan jó illata volt, olyan Ross-os.
Nagyon gyorsan elaludtam, úgyhogy nem tudott tovább ilyen hülyeségeken járni az agyam.